Hegyesd, ahol a lélek otthonra talál!

Hegyesd és a vulkánok története

Ahol a Bakony déli hegylábai a Balaton-felvidék lankás dombjaivá simulnak, olyan varázslatos vidékre érkezünk, amelyet méltán nevezhetnénk a dunántúli táj kicsinyített másának. E mindkét nagy tájegység jellegzetességeit magában hordozó sokszínű vidéken éppúgy megtalálhatjuk az erdőségeket, a hullámzó füvű réteket, mint a vizes élőhelyeket és a sziklaormokat, csodálhatjuk a vulkáni kúp merész csúcsát, vagy megnyugodhat tekintetünk a domboldalak lankáin. Mind a földtörténeti, mind a kultúrtörténeti múlt legbeszédesebb bizonyítéka a hegyesdi Vár- hegy, amely ma is éberen őrködik a település felett. Erről a hegyes, szabályos kúpformáról kapta a település is a nevét. A vulkáni kúp a Balaton- felvidék tanúhegyeihez tartozik, keletkezése mintegy 7 millió évvel ezelőttre tehető. A kiterjedt pannon beltenger ekkoriban még a szigetszerűen kiemelkedő Bakony lankáit mosta, és gazdag üledékkel borította a vidéket. Az 50- 60 km mélységből elinduló magma hatalmas robbanások kíséretében tört egyre feljebb, mígnem a víz fölé emelkedő szigeteket hozott létre. Ezeket a kráterből feltörő láva vastag takaróként beborította, így alakultak ki a vulkáni eredetű kúpos formák. A kihűlő hegy bazalt-páncélja ellenállt a lepusztulásnak, így tanúskodik napjainkig az egykori felszínről a hegyesdi Vár- hegy testvéreivel, a Balaton- felvidék híres tanúhegyeivel. A vulkáni kúp születését is megélték a Dél- Bakonyig nyújtózkodó dolomit alapkőzetű dombok, helyi nevén "svájcerok", amelyek a kúp alakú hegy ellentétei nemcsak alapkőzetben, hanem geomorfológiailag is alacsony magasságukkal, lankás, lágy vonalú felszínükkel.

Hegyesd egykori népei

​

A Vár-hegy oldalában az egykori erdőhöz hasonlóan ma is cseres- kocsánytalan tölgyest találunk, gazdag aljnövényzettel. A geomorfológiában, flórában és faunában visszaköszönő sokféleséghez a falu gazdag kultúrtörténeti emlékei párosulnak. A település határában, főként a Szent Péter-hegy környékén, a földet megforgatva a táj történetéről mesélő tárgyak kerültek elő, melyek különböző korok embereinek életéről tanúskodnak. Élt itt valaha egy fazekas, aki a Kr. u. VI. században ókeresztény közösségek szertartásainak eszközeit készítette, és számos római, akiknek nyakláncait, pénzét, munkaeszközeit és fegyvereit rejti a föld, ahogyan az általuk épített két kőhidat is a falu határában. A Szent Péter- hegy alatti szántóból fordult ki egy, talán küzdelem során elveszített kelta kés és a napjainkig fényes, "bubás" pénzdarab, amit az Árpád-korban vesztettek el. Hegyesd számtalan történeti emléke egy fáradhatatlan helybéli kutató gondosan rendezett kamrájából indult megállíthatatlanul útjára az ország különböző múzeumaiba. Az egykori gyűjtemény emlékét őrzik tovább a gyerekek, akik Szabadics László mesélve tanító történeteire máig emlékeznek.

A hegyesdi vár története

​

A történeti tények mellett legendák lengik körül a vidéket, amelyek régi korok érzelmeiről, küzdelmeiről és csatáiról szólnak, és a szemlélő számára életre keltik a szunnyadó, romos középkori várat. A tatárjárás után épült vár első említése 1282-ből való, a veszprémi káptalan iratában. Eredeti formájában szabályos alaprajzú lehetett, amelyet vastag fal vett körül. A vár közepén lakótornyot emeltek, amelyhez szerpentin vezetett. A vár belső területe olyannyira szűkös volt, hogy csak 25 katona számára adott helyet, a lovasság befogadására alkalmatlan volt. A sajátos földrajzi helyzetnek köszönhetően a vár sokáig bevehetetlen volt, csak csellel tudták elfoglalni a törökök 1561-ben. A bevett vár ugyan már egy évvel később ismét a magyaroké lett, sorsán azonban ez nem segített: falait földig rombolták. Azóta nem épült újjá, szomorú sorsára már csak néhány kis falmaradvány emlékeztet, amit félig-meddig birtokba vett a vegetáció. Ma már csak dűlőnév őrzi (Várkert dűlő) a várkút helyét is, amely a meredek várhoz igyekvő kocsik megálló- és forduló-pontja volt. A sokféle gazdát öröklő hegyesdi uradalom a vár romjaival együtt 1678-tól került az Esterházy család tulajdonába, és a faluval együtt egészen a második világháborúig a hercegségé maradt. Az uradalom hamar fejlődésnek indult, és hasznosítani kezdte a hegyesdi táj gazdag adottságait: az erdőt, a gazdag legelőket és a mind között talán legértékesebb adottságot, a vizet.

A lakosság, a karsztvíz, a murvabánya és a tóterületek kapcsolata napjainkig

A karsztvíz-készletekből táplálkozó számtalan forrás és patak energiáját hasznosították a vízimalmok, amelyek közül egy ma is látható. A századfordulón átalakított malom különlegessége, hogy turbina hajtotta, és selyemszita alkalmazásával már abban az időben olyan finom lisztet tudtak itt őrölni, mint ma. Az uradalom másik vízhez kötődő fejlesztése a vashámor volt. A két hámorból származó híres fegyvereket Székesfehérváron és Bécsben értékesítették. A tiszta vizű források a lakosság számára is értékes kincsnek számítottak. A település határában találjuk az Ádrián-kutat, amelyet a többi, közel ötven ismert forrás vizétől eltérően a bauxitbányászat nem apasztott ki véglegesen. A település lakói első-sorban állattartással foglalkoztak. A lankás dombok hamar irtásföldekké alakultak a lakosság gyarapodásával, amelyeket lassan művelésbe vontak. Átalakult a tájkép, az egykori rengeteg erdőségeket selymes füvű kaszálórétek és legelők váltották fel. A lakosság számának gyors növekedését elősegítették a több hullámban lezajló betelepítések. A német ajkú lakosok nemcsak eredeti hazájukból, hanem a környékből, a Bakony és a Balaton-felvidék kistelepüléseiről is érkeztek az egyre erősödő uradalomba. A katolikus településnek a közelmúltig nem volt temploma, erre emlékeztet a településközpontban ma is megtalálható harangláb a harangházzal, az iskolából kialakított templom szomszédságában. Hegyesd lakói a meg-termelt javak mellett murvával is kereskedtek. Az egykori kitermelés azonban csak "bicskabányát" eredményezett ez volt a mai, a település határában hatalmas sebként tátongó murvabánya elődje.

Az uradalom sokáig a hercegség kezén maradt, életében a második nagy fejlődési folyamatot a bérbeadás indította el. A rábahídégi Tóth család fejlesztéseinek során alakultak ki a nagy szán-tóterületek a falu határában, és ültették be a déli határt szőlővel. A virágzó falu fejlődését a háborúk és a változó politikai döntések vetették vissza, a táj átalakulása lelassult. Az egykor Ausztriából szállított fenyővel karózott szőlők helyén ma felhagyott, cserjéserdő területek állnak, a káposztáskertek kis parcelláit egyben művelt szántó váltotta fel, a táj hangulata összességében mégsem változott. A hangulat részei a kakukk-fűillatú békés dombokon, a mezei pacsirta énekén és a szigorú Vár-hegyen túl az emberek által őrzött legendák és történetek is, amelyeket megismerve sokkal többet látunk majd a tájból, mint amit első pillantásra felismerhetnénk.